A mai modern, iparosodott világunkban szinte minden, amit használunk a hétköznapok során, tőlünk távoli gyárak futószalagjain kerül legyártásra, elkészítésre. A globalizáció "csodája", hogy a szabó, az asztalos és a kovács helyét mind-mind multinacionális vállalatok kezében lévő üzemek vették át. Nincs ez másképp az élelmiszereinkkel sem, csakhogy ételeink az egészségünket komolyan befolyásolják, így ez a kérdés még fontosabb. 

A tévhitekkel ellentétben nem csak ebben vannak adalékok...

Ez a modernizációs folyamat az élelmiszeriparban egyet tesz a vegyészet beszivárgásával az ágazatba. Sokan úgy gondolják, hogy az egészségtelen étel a McDonald’s-ban kezdődik, és az édességeknél ér véget, ez azonban közel sincs így. Napjainkban a kenyértől kezdve a konzerveken keresztül a felvágottakig bezárólag minden egyes ételünk alapos vegyi álcázásnak örvend. Ez hogyan következhetett be? – tehetné fel a kérdést a naiv kérdező. A válasz pofonegyszerű: Az emberek szeretik a kényelmet, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az elfogyasztott élelem 75%-a Németországban gyártósorokon készül, míg az USA-ban ez a szám 95%. Ehhez az üzemi feldolgozáshoz mesterségesen – génkezeléssel, tápokkal, műtrágyákkal – optimálissá tett alapanyagok esetében az íz csak másodlagos tényezővé válik, s ez a hosszú gyártási és szállítási folyamat során tovább romolhat, a színnel vagy állaggal egyetemben. Itt jönnek képbe az általam vizionált fehér köpenyes kémikusok fortyogó színes folyadékokkal telt kémcsöveket szorongatva. Ők tervezik meg az ipari élelmiszer színét, szagát, mindenét, amitől valóságosnak, sőt mi több kívánatosnak tűnik a vásárló szemében, ami messze a legfontosabb a gyártó számára.
De van-e ezzel egyáltalán ezzel egyáltalán valami probléma? – tehetnétek fel nekem a jogos kérdést. Sajnos nagyon sok, habár legtöbbször nem bizonyítható, hogy ezek az ételadalékoknak köszönhetőek.
A fő problémát az okozza, hogy az ízlelés és a szaglás pontosan azért alakult, ki hogy egyfajta indikátorként jelezze, a szervezetünk számára, hogy az eledel megfelelő minőségű-e. Ha aromákkal becsapjuk az érzékszerveinket, kis túlzással bármit „megetethetnek velünk”. S ráadásul - amint arra egy kutatás rávilágított - egy idő után a természetes ízeket kevésbé találjuk majd intenzívnek és vonzónak, mint a lombikban keverteket. Nem csupán álcázzák tehát a kevés vagy rossz minőségű alapanyagot tartalmazó ételt, hanem az ízlésünket is átformálják ezek az adalékok.
A másik probléma az anyagok tényleges élettani hatása. Noha valóban állatkísérleteket végeznek a piacra dobás előtt, de a hosszú távú hatások nehezen kifürkészhetők, sőt bizonyos esetekben nem lehet rájönni, hogy egy-egy betegséget vagy allergiát az adott vegyi anyag okoz-e. Példaként említhetném a kislány esetét, aki rosszul lett a citromos keksztől, noha halra volt csak allergiás. Orvosa fényt derített rá, hogy az ártalmatlannak tűnő rágcsálnivaló tojást tartalmazott, s az azt tojó tyúkokat halliszttel etették. Üdvözlök mindenkit az ételeink kiszámíthatatlan új korszakában!
Még arra sincs semmilyen tanulmány vagy felmérés, hogy a szervezetben felhalmozódva a különböző vegyszerek milyen hatással bírnak, milyen tüneteket okozhatnak. Bár tudunk olyanról, hogy a szinte kivétel nélkül minden rágóban megtalálható mesterséges édesítőszer, az aszpartám bizonyos esetben rákot okozhat, ugyanúgy ott vannak a boltok polcain, nyilván a multinacionális cégek által felbérelt lobbisták lelkes tevékenységének köszönhetően.
Nem éppen derűlátó soraimból kiolvasható, hogy véleményem szerint az élelmiszerek világ igen aggasztó irányba tart. Éppen azért veszélyes ez a játék, mert a következmények kiszámíthatatlanok, ráadásul szerintem egyáltalán nem ideális a szervezet ilyen mértékű manipulációja, átverése. Szerencsére azért alternatíva van, a Bio és a házi ételek formájában, csak hát a magyar pénztárca nem erre van szabva, így ismét előjön, az oly sokszor emlegetett pénzért nem megvehető egészség kérdése. Azért a figyelmességet semmi nem tiltja, s ha a boltok polcairól válogatunk akkor is próbáljuk a legkevesebb adalékot tartalmazó terméket választani, hiszen ahogy mondani szokás; „azzá leszel, amit eszel”. 

A magyarországi adórendszer egyik legnagyobb problémája pontosan az, hogy túl kevesen fizetnek túlságosan nagy mértékű adót, járulékot. Mindez mivel lenne orvosolható? Természetesen vagy növeljük az adózók számát, a másik lehetőség pedig, hogy csökkentjük az adóterhet. Ez az adócsökkentés pedig pontosan olyan módon valósítható meg, hogy a szolgáltatásokért kell közvetlen fizetni. Magyarán: aki többet használ valamit, az fizessen érte többet! Mindennek azonban egy szociális kiegyensúlyozó rendszerrel kell párosulnia, amely az alacsony jövedelműekkel szembeni igazságtalanságot elhárítja. Pont ez az, ami nem valósult meg az új magyar felsőoktatási koncepcióban. A problémát tehát nem a tandíj (vagy hogy is nevezik ezt az izét...) léte vagy nem léte okozza, hanem annak beszedési módja, vagyis hogy az esélyegyenlőséget egyáltalán nem szolgálja. Aki tehát a tandíj teljes eltörlése mellett kardoskodik - és itt hozzátenném, hogy a diáktüntetéseken a diákok határozottan nem ezt tették- , az éppen olyan demagóg, mint a szociális népszavazásnak nevezett népuszító ikszhúzogatás. Minden akkor eltörölt intézkedésre szükség lenne, persze nem biztos, hogy abban a formájában. Ezek után elég mosolyra fakasztó azt hallgatni a narancsszájakból, hogy a szocik eladósították az országot, noha a Fidesz is kivette a népszavazással a részét rendesen. Még a legelvetemültebb vörösszívű Gyurcsány-fan sem olyan hülye, hogy fizetni akarjon... Ezzel a kormánypárt is kijelölte magának a populizmus sötét, szakadékba vezető ösvényét, amelyről egy ideig biztosan nem térhet le. Ennek a legjobb bizonyítéka az, hogy állítólag ismét lesz tizenharmadik havi nyugdíj, noha megsúgom: a 2013-as naptár is csak tizenkét hónapból áll majd...

Az adózók száma pedig egy ismét olyan kérdés, amely sokaknak lehet hogy fáj. Amíg emberek tömegei sportot űznek az adócsalásból, bliccelnek a BKV-n, feketepiacon kereskednek, minimálbérért dolgoznak (persze csak papíron), akkor szerintem nincs miről beszélni. A mentalitáson is változtatni kell - méghozzá sürgősen - és elfelejteni az ingyenesség rózsaszín kádári illúzióját, mivel úgy tűnik a rendszerváltás a fejekben még nem következett be...

A műsornak nem sikerült...

Egészen abszurd még csak elképzelni is, hogy vannak olyan országok, ahol a közszolgálati tévét valóban nézi élő ember. Mindezt önszántából teszi, nem pusztán azért mert a feje felett áll a legelvetemültebb köztévé fanatikus egy a rajongásának mértékével vetekedő méretű bunkósbottal. Ez azonban olyan dolog, amelyhez nem elég pusztán a vezetők lelkét elöntő mérhetetlen jóindulat, más is kell. Ezt a mást úgy hívják, hogy műsor. No ebből sem jó ám akármilyen fajta, s elismerem, hogy nehezebb a közmédia számára műsort kiötleni, mint egy zsák léggömböt meghámozni. Legyen olcsó, szórakoztató, de azért igényes is, mert nem az nyilvánvaló, hogy nem szabad bulvármocsárrá zülleszteni a köztévét vagy esetleg rádiót. Ezt a kétes dicsőségű szerep jobb, ha a kereskedelmi adók privilégiuma marad.

Akárhogyan próbálom, nem tudok szó nélkül elmenni az elmúlt néhány hét kálváriája mellett, amely lassan kezd szappanopera hosszúságúra nyúlni és fordulatokban sem szűkölködik, legalábbis  kormányzati szempontból. Hofmann és Balogh két jó szolga módjára - mivel a miniszter szó ezt jelenti, szóval ne tessék engem bárminemű áthallással megvádolni - teljesítik a kabinet egyre vadabb, hektikusabb és egymásnak néha teljesen ellentmondó döntéseit, vagy legalábbis a megmondóemberek szerepét vállalják. Bejelentésből ugyanis annyi van, mint égen a tenger - hogy egy igen ismert kommentátortól idézzek - de a valós lépésekre vagy azok igazi és stabilan megfogalmazott tartalmával még mindig adósak a kedves urak no meg a Rózsa.

Az emberiség kultúrájának számos eleme már az ősi koroktól jelen van az életünkben A művészet mint olyan, a barlangrajzoktól kezdve a kezdetleges ritmusok dallamokká és végül zenévé válásáig. Azért fontos beszélnünk a zene szerepéről az emberiség kultúrájában, mert észrevétlenül is nagy hatással van mindenkire, a szocializáció részét képezi ez is. 

Egy kor mainstream zenéjének minősége és mondanivalójának mélysége halálos precizitással képes megmutatni az adott társadalom züllöttségének mértékét. Egy ilyen társadalomban, amelyben minden érzelmet és értelmet háttérbe szorít a végeláthatatlan materializmus, nyilvánvalóan szinte kizárólag azok az előadók tudnak kellőképpen érvényesülni, akik mögött milliókkal megtömött menedzserek és annál pénzéhesebb üzleti körök állnak. Ezt a bálvány építést az sem zárja ki, hogy nevezetesen a produkciót a - nem túlságosan vájt fülű és szépérzékkel kevéssé megáldott - közönség számára olyan emberek adják elő, akiknek zenei érzékük vagy hangbeli adottságaik a tízes skálán a nulla és az egy közül inkább az előbbi felé tendálnak. Az irodákban szivarozgató üzletemberek által a reflektorfénybe tolt előadók nem mások, mint a marketing brutális hatékonyságának legtökéletesebb élő példái. A nagyközönség által láthatatlan marketingterroristák alakítják ki azt a személyiséget, amely egy olyan életérzést közvetít, hogy az a társadalom bizonyos rétegének eladható legyen. Ugyanezt teszi a politika is, szintén karakterekre épít, hiszen az emberiesség, az emocionalitás látszatát meg kell őrizni. Aztán hogy mire megy ki az egész, azt úgyis csak kevesen látják vagy akarják látni... 

Aki azt mondja, hogy nem létezik igényes modern zene, az hazudik. Aki pedig azt mondja, hogy régen nem volt igénytelen zene, az szintén tévúton jár. A korábbi évtizedekben, évszázadokban is pontosan ugyanennyi rossz, hallgathatatlan és a mondanivalót tökéletesen nélkülöző, más szerzőket majmoló zenét készítő kottafirkász rontotta a zenei élet levegőjét. A különbség még csak nem is abban állt, hogy nem voltak rajongóik, hiszen mint tudjuk, rengeteg zseniálisabbnál zseniálisabb zeneszerző kellett küzdjön a napi megélhetéséért, s eközben hozzájuk meg dőlt a lóvé. A fontos eltérés az, hogy nem egy nagyon szűk - hatalmas vagyonnal rendelkező - réteg döntötte el azt, hogy mit hallgasson a Föld lakosságának döntő része. Megvolt az emberek szuverén gondolkodása és testre szabott minőségi szűrője. Hallgathatták a szemetet is, de nem tolták folyton-folyvást a képükbe az "Ez a menő, ezt hallgasd!"  szlogent, ezzel tudatosan befolyásolva őket a zenei és más egyéb ízlésük terén. Manapság sokan ráhagyják a megszűrés feladatát, az ízlés kialakítását a kultúra diktátoraira, amely az ő erkölcsi hozzáállásukat tekintve (elég csak a világtörténelem többi diktátorára gondolni) igencsak siralmas. Ezért tehát, aki a globalizáció nevű "csodálatos" káoszban is fel tudja állítani a saját értékrendjének megfelelő mércét, annak csak gratulálni tudok!

Az elmúlt kettő, nyolc vagy akár húsz évben annyi botrányos felszólalás és döntés született a magyar parlament falai között, hogy néhányan azt hihették már, hogy a magyar közéletet megbolygatni nem igazán lehet, még a legelvetemültebb véresszájú szájtépéssel sem. Ám nagyon nagy szerencse, hogy itt van nekünk Gyöngyösi Márton, jobbikos országgyűlési képviselő, aki pártjával kéz a kézben gondoskodik arról, hogy ez mégiscsak megtörténjen. A Jobbik gombnyomogatójának hétfői sokat idézett véleménye szerint "itt lenne az ideje a gázai konfliktus kapcsán, hogy felmérjük: a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára". A kijelentéssel még hatalmasabb a probléma, mint azt első látásra gondolnánk. Hiszen a mellett, hogy egyértelműen a náci korszak etnikai listázásának visszaállítása fedezhető fel e mondatok mögött, még a téma megfelelő bekapcsolása sem sikerült az emberünknek. Ugyanis legalábbis erősen megkérdőjelezhető, hogy a zsidó politikusaink listába gyűjtése hogyan kapcsolódik a gázai konfliktushoz. Az pedig, hogy a radikális párt háza tájáról ilyen és hasonlóan gyűlöletkeltő és a csekély társadalmi elfogadóképességet is porig zúzó mondatok hangzanak el, az cseppet sem meglepő, sőt maga Gyöngyösi is többször bűvölte ezzel a választóit.

Azonban  ha már öblösen zsidózgatnak a parlamentben, - mint kiderült néha a témához szinte alig kapcsolható módon - akkor tessék már azt úgy tenni, hogy utána nem magyaráznak bele azt, hogy valójában ez a szervezet a világ legtoleránsabb és erőszakmentesebb pártja. Miért kell utána olyan zöldségeket mondani, hogy valójában az izraeli-magyar kettős állampolgárokra vonatkozott a kijelentés? Miért nem mondjátok ki azt, amit mindenki tud: gyűlölitek a zsidókat! Na meg persze egy sor  népcsoportot, a cigányoktól a vietnámiakig. Aki ilyen rasszista, idióta, nevetséges szövegelést folytat, az ne próbáljon kibújni a felelősség alól azzal, hogy ő a zongorát úgy értette, hogy kefe. Mert a zongorával nem lehet kefélni, Gyöngyösi úr nyugodtan kipróbálhatja.  

Mindezek mellett az ellenzék reakciói is érdemelnek néhány szót. Az, hogy a dolog legélesebb kritikusa maga Gyurcsány Ferenc, akinek a kormányzati munkája eredményezte a - most már joggal - neonácinak is nevezhető formáció felemelkedését, minimum nevetséges, ha nem szégyenteljes. A sárga csillagos játszma szintén talán nem a legjobb módja a tiltakozás kifejezésének, de legalább egy pozitívum elmondható az ügy kapcsán. A többi ellenzéki párt és a kormány is mélységesen elítélte a verbális akciózást, bár utóbbi egy néhányszor már elhasznált közleménnyel tette mindezt, de legalább látjuk, hogy tényleg takarékoskodik a kabinet, legalábbis ezen a téren. Az pedig, hogy Novák Előd elkezdte gyűjteni az adatokat, már a szép, új - sajnos már egyszer igencsak bevált - rendszer gyakorlatba átültetésének kezdete. Ezért gondolom, hogy az ilyen Gyöngyösi félék nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az országra nézve, mint a zsidó származású országgyűlési képviselők és mégsem listázzuk őket... Szerencsére.

Matolcsy szerint az EU képviselői "kötözködő bürokraták"

Kétségtelenül a nap huszonnégy órájában a billentyűzet előtt kellene ülnöm ahhoz, hogy minden egyes ellenzéki és kiváltképp kormánypárti politikus nyilatkozatainak tévedéseit csúsztatásait vagy ne adj' isten hazugságait elemezgessem.

Ennek ellenére Kósa Lajos legutóbbi nyilatkozata már drasztikus módon átlépte az ingerküszöbömet. A Debreceni polgármester azonban nem csak a polgárok vérnyomását, hanem a forint euró árfolyamgörbéjét is képes feltornászni egy-egy verbális terrorcselekménnyel, mint azt két éve bizonyította is. Kósa valamint sok egyéb párttársának nyilatkozatai mindig is igazi csemegét jelentettek, de mindig más miatt. Voltaképpen hasonlítanak a nagyüzemi élelmiszerekhez, csak ezek nyomokban nem mogyorót, hanem igazságot és tényszerűségféléket tartalmazhatnak. Bár azokat a nyomokat talán még Sherlock Holmesnak is nehezére esne megtalálnia...

Debreceni hősünk most is ehhez hasonlóan féligazságokra épülő, objektíven nézve kizárólag az EU-t óvodás módon cikizgető, gúnyosnak szánt, lekezelő és pökhendi mondatokat mondogatott oda. Na nem Brüsszelhez, hanem amolyan tökös módon a - finoman szólva is demagóg - gondolatmenete mellé jó kutya módjára csaholó közszolgálati tévés műsorvezetőnek, a reggeli műsorban. A "drága jó alelnök úr" szerint az EU már mindent eljátszott az országgal és Büsszelben meg "elgurult a gyógyszer", mivel hülyeség 2014-et értékelni, hiszen nincs is költségvetés még. Egyébként a jövő évi költségvetés készen van? - tenném fel a jogos kérdést, noha a választ tudom és az a "nem". Ráadásul a felháborodás, hogy az ideiglenesen Brüsszelben székelő Mordor központja hogy mer ilyen generációkat átívelő időintervallumra előrejelzést készíteni, egy olyan a kormánytól hangzik el amely tíz év alatt ígért 1 millió munkahelyet, illetve gazdasági minisztere 2025-re ígéri a GDP megkétszereződését. Mert ugye a 2025-ös költségvetés már szinte készen áll, de csak szinte.

Ami pedig a gyógyszert illetve az elgurulás kérdését illeti, ott ismét a bagoly és a veréb effektus áll fent. Kósa egy olyan párt vezetőségi tagjaként osztja az észt a józan gondolkodásról, amelynek politikájában ez pontosan annyira található meg, mint egy január elsejei hajnalon az emberek kilencven százalékának fejében. A jövőt befolyásoló ágazatokból (oktatás, magánnyugdíjpénztárak) már nem is talicskával, hanem  egyenesen konténerekkel hordják ki a pénzt, amelyet aztán a gazdagok között szétosztanak. A földeket a haverok kapják meg,  a brutális mértékű bankadóval pedig elfojtják még azt a kis nyiszlett növekedést is. Megállapodnak a bankokkal, de felrúgják. Az IMF-fel még meg sem állapodnak így nincs mit felrúgni, legfeljebb a tárgyalódelegációt, de utóbbit nyilván csak morális értelemben teszik meg, a nagy kék plakátokon. Mindezek mellett pedig hatalmuk megtartása érdekében minden követ megmozgatnak, és körülbelül olyan önkontrollt mutatnak, mint a kisgyerek, ha otthon hagyják egy láda csokival. Na ez az igazi "hungarian fairy tale"! Mindeközben a GDP idén 1,5%-kal csökkent, amiről persze tudjuk, hogy a Gyurcsány tehet, és persze a bankok, meg a Bajnai, meg az EU, és az IMF és mindenki más, kivéve a kormányt. Ők mindent jól csinálnak, de a választók egyre hülyébbek, mivel a szavazóik felét elvesztették már 2010 óta. Na de akkor kinél is gurult el az a bizonyos orvosság? Ezt szerintem döntse el mindenki maga.