Az emberiség kultúrájának számos eleme már az ősi koroktól jelen van az életünkben A művészet mint olyan, a barlangrajzoktól kezdve a kezdetleges ritmusok dallamokká és végül zenévé válásáig. Azért fontos beszélnünk a zene szerepéről az emberiség kultúrájában, mert észrevétlenül is nagy hatással van mindenkire, a szocializáció részét képezi ez is. 

Egy kor mainstream zenéjének minősége és mondanivalójának mélysége halálos precizitással képes megmutatni az adott társadalom züllöttségének mértékét. Egy ilyen társadalomban, amelyben minden érzelmet és értelmet háttérbe szorít a végeláthatatlan materializmus, nyilvánvalóan szinte kizárólag azok az előadók tudnak kellőképpen érvényesülni, akik mögött milliókkal megtömött menedzserek és annál pénzéhesebb üzleti körök állnak. Ezt a bálvány építést az sem zárja ki, hogy nevezetesen a produkciót a - nem túlságosan vájt fülű és szépérzékkel kevéssé megáldott - közönség számára olyan emberek adják elő, akiknek zenei érzékük vagy hangbeli adottságaik a tízes skálán a nulla és az egy közül inkább az előbbi felé tendálnak. Az irodákban szivarozgató üzletemberek által a reflektorfénybe tolt előadók nem mások, mint a marketing brutális hatékonyságának legtökéletesebb élő példái. A nagyközönség által láthatatlan marketingterroristák alakítják ki azt a személyiséget, amely egy olyan életérzést közvetít, hogy az a társadalom bizonyos rétegének eladható legyen. Ugyanezt teszi a politika is, szintén karakterekre épít, hiszen az emberiesség, az emocionalitás látszatát meg kell őrizni. Aztán hogy mire megy ki az egész, azt úgyis csak kevesen látják vagy akarják látni... 

Aki azt mondja, hogy nem létezik igényes modern zene, az hazudik. Aki pedig azt mondja, hogy régen nem volt igénytelen zene, az szintén tévúton jár. A korábbi évtizedekben, évszázadokban is pontosan ugyanennyi rossz, hallgathatatlan és a mondanivalót tökéletesen nélkülöző, más szerzőket majmoló zenét készítő kottafirkász rontotta a zenei élet levegőjét. A különbség még csak nem is abban állt, hogy nem voltak rajongóik, hiszen mint tudjuk, rengeteg zseniálisabbnál zseniálisabb zeneszerző kellett küzdjön a napi megélhetéséért, s eközben hozzájuk meg dőlt a lóvé. A fontos eltérés az, hogy nem egy nagyon szűk - hatalmas vagyonnal rendelkező - réteg döntötte el azt, hogy mit hallgasson a Föld lakosságának döntő része. Megvolt az emberek szuverén gondolkodása és testre szabott minőségi szűrője. Hallgathatták a szemetet is, de nem tolták folyton-folyvást a képükbe az "Ez a menő, ezt hallgasd!"  szlogent, ezzel tudatosan befolyásolva őket a zenei és más egyéb ízlésük terén. Manapság sokan ráhagyják a megszűrés feladatát, az ízlés kialakítását a kultúra diktátoraira, amely az ő erkölcsi hozzáállásukat tekintve (elég csak a világtörténelem többi diktátorára gondolni) igencsak siralmas. Ezért tehát, aki a globalizáció nevű "csodálatos" káoszban is fel tudja állítani a saját értékrendjének megfelelő mércét, annak csak gratulálni tudok!