Hatalmas botrányt váltott ki az Edward Snowden által kiszivárogtott tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok megfigyeli a szövetségesnek tekintett Európai Unió tagállamait és annak intézményeit is. Az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársának kitálalása sokakat megbotránkoztatott, de rengeteg embert meg is lepett. Ennyire naivak lettünk volna?
Senki nem gondolhatta, hogy a világ vezető nagyhatalma a "barátait" semmilyen ellenőrzés alá nem veti, hiszen külpolitikai szempontból számukra ez felérne egy öngyilkossággal. Az EU pedig kedves öleb módjára csaholt és csóválta a farkát, ameddig jött a hideg zuhany, már akinek ez eddig ne lett volna nyilvánvaló. Szeretném hinni, hogy a Brüsszeli külpolitikát irányító öltönyösök nem ennyire tökkel ütöttek, hogy erről halvány lila segédfogalmuk sem volt, s mostani "őszinte megdöbbenésük" csupán egy szokásos politikai sablonszöveg, amelyet másnap reggel dobott ki a bullshitgenerátor. A modern technológiáknak köszönhetően ugyanis ma az USA azt és akkor figyel meg és ott, ahol éppen szeretne, mindezt persze a terrorizmus elleni védelem rendkívül emelkedett és hősies céljának jegyében. Mi pedig önként (is) szolgáltatjuk legszemélyesebb adatainkat, akár Facebookot, Gmailt vagy Windowst használunk. Úgy tűnik, hogy ez a fogás annyira kezd tetszeni az amcsiknak, hogy háborút, kémkedést is a terrorveszély mögé lehet bújtatni, hogy aztán megszeppent fejjel kiálljanak azzal, hogy ők tulajdonképpen világbékét szeretnének. Na de egy kis háború mindig megdobja a GDP-t, nemde? Kelts félelmet, kínálj (végső) megoldást. Goebbels se csinálta volna jobban.
Minderről az uniós szakiknak is illet volna tudni, s ha ehhez valóban egy szivárogtató informatikusra van szükségük, akkor az EU-nak külpolitikai téren körülbelül annyi súlya van, mint egy fogyókúrázó anorexiás törpének a mérlegen állva. Az pedig, hogy a demokratikus elkötelezettség szellemében feltétel nélkül és szinte vakon bízó Brüsszeli külpolitikáért felelős ilyen-olyan biztosok azt gondolták, hogy az USA szabad szellemével mindez összeegyeztethetetlen igencsak megmosolyogtató. Ez azt jelenti, hogy még igencsak tejfelesszájúak, s ráadásul az eddig barátnak hitt szövetségesüket sem ismerik kellőképpen.
Na de most majd visszavágunk a mocskos Amerikaiaknak, ugye? Aligha. Az Unió ugyanis gazdaságilag olyan mértékben függ az Államoktól, hogy az már szinte fáj. Pénz beszél, kutya ugat szokták mondani, s ebben a helyzetben is valószínűleg van az a haszon és gazdasági előny, amiért cserébe az európai közösség vezetői is lenyelik ezt a kis apró keserű pirulát, hogy minden egyes lépésüket néhány napszemüveges csúnya arcú bácsi figyeli az NSA központban, villódzó monitorok előtt görnyedve. No meg a miénket, de sebaj, hiszen lesz Szabadkereskedelmi Egyezményünk!
