Hogy kit kicsoda és micsoda mire csábít, azt talán most hagyjuk, foglalkozzunk inkább a kérdés lényegi részével. A diktatúrák jellemzően könnyen tudják a társadalmat a saját képükre formálni, kezükben van minden elképzelhető eszköz ehhez, le tudják gyártani futószalagon az ideális polgárt, akinek egy autója, két gyereke, egy párttagsága van. Ám demokráciában a politikusok és a saját világnézetüket másokra erőltetők nagy sajnálatára és törekvéseik ellenére, ez másképpen van. Megjelennek a szubkultúrák, tüntetések vagy felvonulások, amelyek céljai és résztvevői gyakran visszataszítóak lehetnek számunkra, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy egyenlő joggal vonulhat fel a Magyar Gárda és a Budapest Pride, s ez az elfogadás mindkét oldalon nehézségekbe szokott ütközni. Gyakran esik meg az, hogy a magukat konzervatív demokratáknak vallók konzervativizmusa a demokrata mentalitást legyőzi, és véres szájjal követelik a családok mentális egészségét mérgező buzifelvonulás betiltását, ugyanez persze az liberálisok versus antiszemita csoportok vonalon is elmondható.
A meleg közösség, sok más kisebbségi csoporthoz és szubkultúrához hasonlóan, a többségi társadalom jelentős részének megdöbbenésére a rendszerváltást követően azonos jogokat és elbánást kezdett el követelni magának. Döbbenet! Azért a magyar politikus nem eszi olyan forrón a kását, a miniszterelnök állásfoglalása pedig megmutatta, hogy a kérdésben egy mélyen posztkádári struccpoltika jellemzi a kormány stratégiáját. "Ha nem nézek oda, akkor nem látom, tehát minden rendben van" a hivatalos álláspont, noha tény, hogy a melegeket rendszeresen éri hátrányos megkülönböztetés az élet szinte minden területén. A problémát persze nagyon könnyű a szőnyeg alá söpörni, s még az is lehet, hogy ezzel néhány százaléknyi szavazatot be lehet zsebelni, ugyanakkor soha nem sült még jól el ez a fejelfordítós taktika. Az pedig a képmutatás és az arrogancia netovábbja, amikor a miniszterelnök egy fenyegetéssel vegyes köszönetet mond, hogy "nem provokálnak", mert ha megtennék, akkor megbomlana az egyensúly. A kijelentés pedig, miszerint a tolerancia nem jelenti azt, hogy a "tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk" egyenesen azt jelenti, hogy a megkülönböztetést nyíltan, és büszkén vésik kőbe, a szocializmus terminológiája szerint ugyan nem tiltják, de csak megtűrik.
Amellett, hogy az egyenlőség törvényileg és a gyakorlatban egy munkahelyen vagy éppen szórakozóhelyen sem biztosított, lehet-e azt mondani, hogy a melegek jogaival és a homofóbiával nem kell semmit kezdeni egy olyan országban, ahol a minden évben megrendezett melegfesztiválon ellentüntetők dobálják a felvonulókat és pont ezért az utóbbi években kordonnal és rendőrökkel hermetikusan elzárt térben vonulhatnak csak? Magyarországon ugyan valóban a nyílt homofóbia és testi inzultus sokkal ritkább, mint a nyíltan melegellenes országokban, ugyanakkor az általános közvélekedés szerint "semmi probléma a buzikkal, de csinálják a négy fal között", vagyis bujkálásra kényszeríti őket a társadalom, szó szerint egyfajta rettegés él sokakban a melegektől. Azokról a bizonyos körökben különösen népszerű elméletekről nem is beszélve, hogy a melegek miatt csökken a népszaporulat, vagy a "nyilvános buzulás" okán lesz egyre "népszerűbb" a homoszexualitás, magyarán valaki két egymást kezét fogó férfi vagy nő látványától maga is varázsütésre meleggé válik.
Véletlenül sem mondhatjuk tehát, hogy minden rendben lenne itt, még akkor sem, ha Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP szája ízének a jelenlegi helyzet tökéletesen megfelel, ugyanis mindenkinek joga van azt gondolni a homoszexualitásról és a melegekről, amit csak akar, ugyanakkor bárkit a neme vagy a nemi identitása miatt diszkriminálni sötét és antihumánus magatartás. Ha ezt a jelenséget valaha csak minimálisra szorítjuk, akkor talán beszélhetünk majd egyensúlyról, addig ez a miniszterelnök kis világában létezik csupán.
A cikk megjelent a szelsokozep.com-on is.
