Szinte már álmunkból felkeltve tudjuk a népszerű mantrát, miszerint a legújabb közösségi médiafelületek és azoknak a használata radikálisan megváltoztatja az életünket. A "bezzeg régen" típusú szólamokon azonban kevesen tudnak túllendülni, s az például már sokkal kevésbé téma, hogy a demokráciát mennyiben forgatja fel a közösségi oldalak világa.



A hagyományos média manipulációs potenciálját eufemisztikus kifejezéssel véleményformáló erőnek is szokás nevezni, amely a tévéket, újságokat vagy rádiókat rendszeresen egyik vagy másik politikai erő homokozójává teszi, a politikai sikerek elérésének érdekében. A tradicionális médiafelületek mellett ugyanakkor manapság egyre nagyobb teret hódítanak a blogok és az egyéb közösségi felületek, Facebook-oldalak. Jelenleg emberek tömegei tájékozódnak erősen megkérdőjelezhető hátterű, gyakran álhíreket terjesztő szájtokról, amelyek kattintásvadász címeikkel elsősorban anyagi érdekből vágynak a látogatókra, ugyanakkor manipulatív vagy hamis állításaikkal a közvélemény befolyásolására is tökéletesen alkalmasak. A mainstream internetes felületek pedig annak érdekében, hogy versenyben maradjanak a játékszabályok nélkül működő vetélytársaikkal, szintén "kamublogosodnak". A kattintásvadász címek, a politikai bulvár neves hírportálokra való betörése mind az elkeseredett kattintásvadászat melléktermékei, amely mára a legnevesebb közéleti lapok online változatait is a bulvár mocsarába rántotta.


A politika sem rest, hogy a trendekre saját jól bejáratott eszköztárának megújításával reagáljon, politikusok tömegei hozzák létre saját közösségi oldalukat, amelyeken az adminisztrátoraik és PR-osaik közvetítésével saját álomvilágukról számolnak be, amely pártállástól függően vagy egy felfelé törekvő és a csúcsokat ostromló fejlődő országot mutat, vagy egy leszakadó, a fejletlenség posványában tengődő nemzetet. Mindezek tetejébe természetesen saját imázsuk polírozásának érdekében fellelhető még az úgynevezett kiskutya/kismacska-kontent, amely a kellő mértékű cukiságfaktort adagolja az egységnyi propaganda mellé. A politikacsinálók Facebook-profiljai nem kevésbé, de nem is jobban őszinték, mint az őket lájkoló átlagos felhasználóé, aki  üzenőfalán szintén nap mint nap saját élete nagyszerűsége előtt borul térdre. A közösségi kommunikáció látszólag a demokrácia csúcsa kéne legyen, hiszen a választott vezető közel kerül a választópolgárhoz, ráadásul a kommentek által a pórnép is odafirkanthatja véleményét egy-egy poszt alá. Ezzel szemben a valóság az, hogy a közösségi média a politikai kampányokat a valóvilágos kiszavazóshow-k és tehetségkutató műsorok szánható-szerethető produkcióinak nívójára zülleszti, ahol az egybites, Donald Trump-féle üzenetek, az orbáni "folytatjuk"-nál is összetettebb programok és a kutyás szelfik határozzák meg a választópolgár döntését. Ezek az oldalak olyan hősöket kreálnak a politikusokból, akikért úgy rajonghatnak az emberek, akár a sztárokért, mivel nem politikai programjaikra szavaznak, hanem a személyiségükre és arra a nagy adag cukormázra, amelyet politikai tanácsadóik a nyakukba zúdítottak.
Nem csoda a közösségi kirakatvalóság előretörését figyelve, hogy a politikai kommunikáció és a valós cselekvések közötti egyensúly még az eddigieknél is jobban megborult. Míg régebben a kommunikáció feladata többnyire az volt, hogy az adott intézkedést a lehető legjobban lehessen a polgároknak megmagyarázni vagy esetleg félremagyarázni, jelenleg már egyre többször nem a kommunikáció szolgálja a kormányzást, hanem fordítva. Az új politikai iskola szerint rossz kormányzás nincsen, legfeljebb túl kevés saját médium vagy nem elég hatékony figyelemelterelés. A közvélemény pedig olyasmi, amit nem az intézkedések meghozatalát megelőzően kell figyelembe venni, hanem amit a különböző médiafelületeken, megfelelő mértékű manipulálással lehet utólag az adott intézkedést elfogadó, de legalábbis annak nem ellenszegülő álláspontra kondicionálni.

Aligha tehetünk már bármit az ellen, hogy a közösségi oldalak életünk minden területén megjelentek, de tudatos fogyasztásukkal talán elérhető némi progresszió. Ne legyen ugyanis kétségünk afelől, hogy a politika hivatásos manipulátorai mindent megtesznek, hogy programok helyett egyre inkább Facebook-profilok és jól hangzó szlogenek virtuális térben zajló csatájává silányuljon a demokrácia.

A cikk a szelsokozep.com-on is megjelent.