A korábbi felelőtlen gazdaságpolitika és az ezt leplező kreatív könyvelés miatt kialakult válságot nem megfelelő hatással és külső segítséggel kezelő, jobboldali Új Demokrácia és a baloldali Pánhellén Szocialista mozgalom megbüntetése és valamilyen új irány kijelölése iránti igény szülhette a Sziriza győzelmét és a két korábbi váltópárt visszaszorulását. Az új miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz el is hozta az a radikális változást, legalábbis szimbolikus szinten nagyon próbálja mindezt demonstrálni. A 40. életévével minden idők legfiatalabb görög miniszterelnöke megfogadta, hogy mindaddig nem köt nyakkendőt, amíg új feltételeket nem tud kicsikarni országa számára, s megválasztása után első dolga volt, hogy megkoszorúzzon egy 1944-ben kivégzett kommunistáknak állított emlékművet. 

Az egykor marxista és maoista nézeteit hangoztató diákvezér miniszterelnökként már kevésbé szeretne a kommunista aktivista szerepében tündökölni, például az eurót ugyan rossz terméknek tartja, de most már megtartaná, azonban a csalódott görög választóknak tett ígéretekkel nem fukarkodott. Ciprasz szerint "eljött a megaláztatás vége", a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Unió által követelt, a lakosság egyharmad részét szegénységbe taszító takarékossági program helyett valami más jön, de hogy mi, azt senki nem tudja. Az, hogy valóban nem akar takarékoskodni az új görög kormányzat, jól látszik a teljesen irreális jóléti juttatásokról tett ígéreteikből is, amely visszatérést jelenthet a válságot előidéző esztelen tékozláshoz. Ezek között persze vannak ésszerűbbek, sőt egyenesen tiszteletre méltóak, mint a foglalkoztatási és a lakhatási program elindítása vagy az ételjegyosztás a legszegényebbeknek, de érezhetően elrugaszkodtak a program írói a realitásoktól azzal, hogy visszaállítanák a 13. havi nyugdíjakat mintegy 1,25 millió nyugdíjas számára, a minimálbért pedig 751 euróra emelnék vissza. Azonban ezek mellett az előbb említett elismerésre méltó szociális intézkedéseknek is anyagi vonzata van, s a Sziriza nem igazán tud válaszokat arra, hogy honnan teremtene erre forrást a gazdagok adóztatását leszámítva, amelynek bevételei - ahol bevezetik - rendre elmaradnak az elvárttól. 

A görög adósság háromnegyedét kezelő trojka (IMF, EKB, EU) azonban úgy tűnik semmiképpen nem fog engedni az adósságból, legfeljebb az átütemezésre hajlandó. Az eurózóna pénzügyminiszterei ugyan úgy fogalmaztak, hogy elismerik a politikai realitásokat, azonban Ciprasz igényét az adósság részleges elengedésére nem lesznek hajlandóak teljesíteni, sőt a zóna tagországai közül talán a németek mintha kicsit ingerültebbek lennének, hogy a görög radikálisok ismét az ő pénzükből készülnek ingyen ebédet osztani. Angela Merkel valamint különböző szóvivők és politikusok a feltételek és szabályok folytonosságára figyelmeztetnek, s talán még kevésbé tűnnek kompromisszumra késznek, mint Ciprasz. 

A görög miniszterelnök ugyanis próbálja nyugtatgatni a pénzpiacokat illetve a nyugati politikusokat, hogy kevésbé radikális, mint azt gondolják, és egy kompromisszumos megoldást, a mentőcsomag felülvizsgálatát szeretné mindössze, de befelé nem a mérséklődést látjuk, már a koalíciós partner megválasztásában sem. A Sziriza ugyanis megszerezte a szavazatok 36% százalékát, de mindez nem volt elegendő az abszolút többséghez, s minden politikai számítást keresztülhúzva a Független Görögök (Anel) nevű jobboldali, nacionalista törpepárttal bútorozott össze, amely mintegy 4,8%-ot szerzett a választásokon. Ideológiájukban a megszorításellenességen kívül nem sok közös van, a radikális jobboldal mérsékeltebb szárnyához tartozó párt vezetője, Panosz Kammenosz például párhuzamot vont a megszorítások és a háborús megszállás között. Szerinte "német neonácik" vezetik európát, a zsidók pedig nem adóznak, ami viszonylag nehezen értelmezhető tárgyalásra nyitott, mérsékelt hangként. 

Tárgyalni márpedig szükséges, ugyanis a görög államadósság a GDP 176%-át teszi ki, a munkanélküliség valahol 30% környékén téblábol, júniusban pedig egy 7 milliárd eurós részlet visszafizetése esedékes az EKB-kölcsönből. Ez rendkívüli módon beszűkíti az új kormány mozgásterét, amely egyrészt már csak azért sem hátrálhat ki a megszorítás ellenes politikájából, - amivel nem mellesleg megnyerte a választást - mert a nyakán ül egy radikális koalíciós partner, másrészt ha betartja az ígéreteit, az újabb pénzügyi válságba sodorhatja a görög gazdaságot, ha pedig mindezt a trojka meg sem engedi neki, az felér az új kormány bukásával. Azonban ha Cipraszéknak valahogy mégis sikerülne helytállniuk ebben a sokfrontos küzdelemben, az minden bizonnyal új helyzetet teremtene az egész európai politikában, bebizonyítva a választóknak, hogy a jelenlegi németek által dominált brüsszeli iránytól eltérő irány is lehet sikeres. Ezt nagyon jól tudják Európa radikálisai is, a spanyolok egyre erősödő EU-szkeptikus pártja, a Podemos vezetője például így fogalmaz: "Syriza, Podemos, nyerni fogunk!"

A cikk megjelent a szélsőközép.com oldalon is.