Egészen a közelmúltig aggodalmas hangokat csak halkan hallatva, tétlenül nézte az ország azt a Mekk Eleket megszégyenítő szakértelmet, amellyel a Fidesz nekiesett az oktatás átalakításának, reformnak álcázva az újabb forráskivonásokat. Azonban nem rég átléptük azt a pontot, amikor már a tanárok és a szülők fittyet hányva a hatalom kicsinyes fenyegetéseire, inkább kiállják a kormányzati papagájkommandó támadásait, sorosozást, emeszpézést, komcsizást, csak változzon már végre valami. Ha valami a '48-as szellemhez méltó, akkor ez a bátorság az.
Persze vannak olyan magukat ellenzékinek láttató pártok, amelyek kapva-kaptak az alkalmon, és rákapaszkodtak a tanárok mozgalmára, saját egyre kisebb és szenesebb, keserű szalonnájukat sütögetve. Rajtuk, és egyre csökkenő híveiken kívül azonban senki sem állíthatja komoly arccal, hogy a magyar oktatás fénysebességű zuhanórepülését Orbán Viktor miniszterelnöki esküjének dátumától számítjuk, míg azelőtt fényesen tündökölt a magyar oktatás rendszere. A hervasztó valóság ehhez képest az, hogy a rendszerváltás utáni kormányok mindegyike jól irányzott rúgásokkal igyekezett padlóra küldeni az oktatást, csak az mostanra jutott el odáig, hogy szinte mozgásképtelenné vált. Több mint tíz éve folyamatosan csökken GDP-hez mérten az oktatásra szánt összeg, s rendszerváltás utáni 1992-es 6,6%-os csúcsot nem hogy elérni, de még megközelíteni sem sikerült, azaz a gazdaság teljesítményének egyre kisebb részét fordítják erre. Noha tény, hogy a diákok száma is csökkent, ugyanakkor ezt a kormányok csak a pénzek újabb lecsapolásának lehetőségeként látták, s nem látták be, hogy az oktatás fejlesztésre szorul. Elég sokat mond a arról az országról, amely igen gyakran híres tudósaira hivatkozik, hogy 1995 óta folyamatosan az OECD átlag alatt költ oktatásra, sőt egyre inkább leszakad ezektől az államoktól. A kiadások jelentős részét persze a bérköltség adja, azaz a tanárok fizetése. Így történhetett, hogy a Medgyessy-kormány egyébként ésszerűtlen és megalapozatlan 50%-os béremelése után megugrott az oktatásra fordított források aránya a gazdaság teljesítményéhez képest. Mára ugyanakkor ennek a fizetésemelésnek a nyomait sem lehet felfedezni, mivel eljutottunk odáig, hogy egy tanár 2009-ben egy felsőfokú végzettséggel rendelkező átlagos munkavállaló bérének átlagosan a 68%-át kereste.
 |
| forrás: Facebook |
Persze vannak olyan magukat ellenzékinek láttató pártok, amelyek kapva-kaptak az alkalmon, és rákapaszkodtak a tanárok mozgalmára, saját egyre kisebb és szenesebb, keserű szalonnájukat sütögetve. Rajtuk, és egyre csökkenő híveiken kívül azonban senki sem állíthatja komoly arccal, hogy a magyar oktatás fénysebességű zuhanórepülését Orbán Viktor miniszterelnöki esküjének dátumától számítjuk, míg azelőtt fényesen tündökölt a magyar oktatás rendszere. A hervasztó valóság ehhez képest az, hogy a rendszerváltás utáni kormányok mindegyike jól irányzott rúgásokkal igyekezett padlóra küldeni az oktatást, csak az mostanra jutott el odáig, hogy szinte mozgásképtelenné vált. Több mint tíz éve folyamatosan csökken GDP-hez mérten az oktatásra szánt összeg, s rendszerváltás utáni 1992-es 6,6%-os csúcsot nem hogy elérni, de még megközelíteni sem sikerült, azaz a gazdaság teljesítményének egyre kisebb részét fordítják erre. Noha tény, hogy a diákok száma is csökkent, ugyanakkor ezt a kormányok csak a pénzek újabb lecsapolásának lehetőségeként látták, s nem látták be, hogy az oktatás fejlesztésre szorul. Elég sokat mond a arról az országról, amely igen gyakran híres tudósaira hivatkozik, hogy 1995 óta folyamatosan az OECD átlag alatt költ oktatásra, sőt egyre inkább leszakad ezektől az államoktól. A kiadások jelentős részét persze a bérköltség adja, azaz a tanárok fizetése. Így történhetett, hogy a Medgyessy-kormány egyébként ésszerűtlen és megalapozatlan 50%-os béremelése után megugrott az oktatásra fordított források aránya a gazdaság teljesítményéhez képest. Mára ugyanakkor ennek a fizetésemelésnek a nyomait sem lehet felfedezni, mivel eljutottunk odáig, hogy egy tanár 2009-ben egy felsőfokú végzettséggel rendelkező átlagos munkavállaló bérének átlagosan a 68%-át kereste.
Mondhatnánk, hogy a pénz persze nem minden, ugyanakkor van amikor már a hiány annyira égető, hogy az a diákok teljesítményére is kihat. Ennek nem csak az lehet az oka, hogy például olyan luxus-kategóriába sorolható higiéniai és munkaeszközöket képtelen jelenleg az állam biztosítani, mint például a WC-papír vagy a kréta. A másik alapvető oka, hogy a tanári pálya megbecsültsége valahol a nulla és a nulla között ingadozik, amely főként a nevetségesen alacsony fizetéseknek köszönhető, aminek eredményeképpen manapság a saját tudományukban igazán jók nagy ívben elkerülik ezt a karriert, amely végső soron szintén a diákok teljesítményében is tükröződik. A PISA-felmérések eredményei azt mutatják, hogy a kiadások bizonyos szint alá csökkentése már negatívan hat a diákok felmérési eredményeire, s mi már sikeresen benavigáltuk magunkat ez alá a szint alá.
Mindezeket a korábban is égető problémákat egy új szintre emelte a - bizonyos körökben oktatási reformnak is nevezett - atomrobbantás, amely a meglévő nehézségek tovább súlyosbítása mellett még megfejelte azokat a kormány szívének oly kedves központosítással és minden idők legnagyobb vízfejével, a KLIK-kel. A tanárok és diákok körében egyaránt hasonló népszerűségnek örvendő központnak köszönhetően az adminisztrációs terhek olyan mértékűek lettek, hogy az már a tanár érdemi munkájának rovására megy, közben pedig a megnövelt óraszámoknak köszönhetően legalább a gyerekek sem maradnak ki a jóból. Folytathatnánk a sort a kötelezően előírt, használhatatlan - de a hivatal által csak kísérletinek nevezett - tankönyvekkel, a mindennapos testneveléssel, amelyet terem híján a folyosón tartanak, a délután négyig tartó iskolával. Utóbbi kettő miatt egyébként minden délutáni foglalkozásokat tartó edző is haját tépi, hiszen kinek lenne kedve még ezután versenyszerűen sportolni iskola után? Mindeközben pedig szinte úgy kell sorban állva kuncsorogni tanszerekért, mint Kádár idejében a banánért, hogy aztán majd eldöntsék az einstandolt bútorokkal berendezett budapesti irodából, hogy a balmazújvárosi általános iskolának hány krétát méltóztatnak adni. Egyébként ennek a skótokat megszégyenítő takarékosságnak meg is van az eredménye, hiszen eddig a KLIK mindössze 17 milliárdos adósságot halmozott fel, de cserébe azt az ígéretét sem teljesítette, hogy kiegyenlítse az iskolák között fennálló különbségeket, holott állítólag ezért jött létre.
Mindezeket a korábban is égető problémákat egy új szintre emelte a - bizonyos körökben oktatási reformnak is nevezett - atomrobbantás, amely a meglévő nehézségek tovább súlyosbítása mellett még megfejelte azokat a kormány szívének oly kedves központosítással és minden idők legnagyobb vízfejével, a KLIK-kel. A tanárok és diákok körében egyaránt hasonló népszerűségnek örvendő központnak köszönhetően az adminisztrációs terhek olyan mértékűek lettek, hogy az már a tanár érdemi munkájának rovására megy, közben pedig a megnövelt óraszámoknak köszönhetően legalább a gyerekek sem maradnak ki a jóból. Folytathatnánk a sort a kötelezően előírt, használhatatlan - de a hivatal által csak kísérletinek nevezett - tankönyvekkel, a mindennapos testneveléssel, amelyet terem híján a folyosón tartanak, a délután négyig tartó iskolával. Utóbbi kettő miatt egyébként minden délutáni foglalkozásokat tartó edző is haját tépi, hiszen kinek lenne kedve még ezután versenyszerűen sportolni iskola után? Mindeközben pedig szinte úgy kell sorban állva kuncsorogni tanszerekért, mint Kádár idejében a banánért, hogy aztán majd eldöntsék az einstandolt bútorokkal berendezett budapesti irodából, hogy a balmazújvárosi általános iskolának hány krétát méltóztatnak adni. Egyébként ennek a skótokat megszégyenítő takarékosságnak meg is van az eredménye, hiszen eddig a KLIK mindössze 17 milliárdos adósságot halmozott fel, de cserébe azt az ígéretét sem teljesítette, hogy kiegyenlítse az iskolák között fennálló különbségeket, holott állítólag ezért jött létre.
 |
| forrás: Index.hu |
A fentiek fényében érthetőek és jogosak a tanárok követelései, ugyanakkor ez a központosított rémálom csak a csúcsa mindannak a züllesztésnek, amit a magyar oktatás az utóbbi évtizedekben kénytelen volt elszenvedni. Ha a tanárok követeléseit valamilyen csodával határos módon mégis teljesítik, továbbra is szembenézünk az oktatási rendszer olyan alapproblémáival, amelyek évtizedek óta ugyanazok, hiszen olyan, mintha megállt volna benne az idő: múlt századi módszerekkel, kevés hasznosat tanít, kizárólag köbméter alapon méri a tudást, néhol irreálisan magas elvárásokat támaszt, néhol pedig alapvető mindennapi dolgokat sem tanít meg. Így képez évtizedek óta oktatásunk olyan állampolgárokat, akik már hallottak arról, hogy milyen komponensekből épülnek fel a DNS nukleotidok, ugyanakkor ha eléjük raknak egy adóbevallást vagy egy hitelszerződést, akkor már a teljes tanácstalanság lesz rajtuk úrrá. Azonban ahhoz, hogy valaha még a magyar oktatásban bármilyen progresszió megvalósulhasson, első lépésként ezt az óriásra duzzadt, mindent kézi vezérléssel irányítani akaró KLIK nevezetű zárványt kell mindenestül megszüntetni, s ehhez az első számú célhoz - kétség sem fér hozzá - egyre közelebb vagyunk.
A cikk megjelent a szelsokozep.com-on is.
A cikk megjelent a szelsokozep.com-on is.
