Sokan érzik ezt és nem csak mostanság, még akkor is, ha nem tudnak erről. Ez nem egy újonnan "feltalált" mentális betegség neve, de egyébként akár az is lehetne.(Arról, hogy itt miért nem a felfedezett szó a helytálló, majd egy másik bejegyzésben...) Tipikus kiváltó oka a budapesti közlekedés mindenkori irányítói, amely esetükben a Vitézy-birodalom, á lá BKK. Tünetei az idegesség és a gyakori karórára pillantgatás. Ezen tünetegyüttest figyeltem meg magamon és nem egy utastársamon, amikor a 173-as busz már a tizenvalahanyadik perce vesztegelt a Hungária körútnál egy lezárt forgalmi sáv miatt.

Valamikor a rendszerváltás előtt még világviszonylatban is elég jó tömegközlekedéssel rendelkeztünk, de akkor még nem volt magasabb szintű utastájékoztatás. Az most sincsen, azonban a lehetőség - legalábbis elméleti síkon- megvan rá. 

Mondhatnánk gúnyos mosoly kíséretében, hogy a BKV annyira büszke a dicső múltra, hogy még a járműveket sem cserélte le, de attól függetlenül olyan szuper kis sziszegős táblák kerültek ki, amikre nyugodtan ki  lehetne firkantani, hogy mégis mire számítson az ember. Ha meg ez a BKV technikai lehetőségeit túlszárnyalja, akkor mondassák be a sofőrrel. 

Higgyék el, kedves BKK urak, hogy az utas jobban szereti, ha önként választja az araszolást és nem pedig rákényszerül! Olyan eset is előfordulhat, hogy az utas - megfelelő tájékozottság birtokában egy alternatív útvonalat választ, idejének és idegeinek kímélése céljából.

Csak remélni tudom, hogy csak az öltönyingen lógó nyakkendő kötése okozta oxigénhiány által kiváltott elmezavarra vezetheető ez vissza, s a józan ész nem veszett teljesen el a bürokrácia bugyraiban. Úgyhogy "monnyonle" helyett csak simán lazább csomóért kiáltok!